2024-RE TÖBB LEHET A MEGÚJULÓ ENERGIA, MINT A FOSSZILIS

A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) jelentése szerint 2024-re a szél- és napenergia-kapacitás túl fogja szárnyalni a szénből és földgázból eredő energiát. A beszámolóból az is kiderült, hogy a megújulók a pandémia során is ellenállók tudtak maradni.

A szél- és napenergia-kapacitás a következő öt évben megduplázódik majd, ezzel túlszárnyalja a szén- és földgáz-energiahordozókat – idézi a Nemzetközi Energiaügynökség (International Energy Agency, IEA) friss jelentését az nrgreport.com. A párizsi székhelyű ügynökség 1123 gigawattnyi plusznövekedéssel számol, ami azt jelenti, hogy a megújulók 2023-ban megelőzik a földgáz-, 2024-ben pedig a szénkapacitást globálisan.

Az IEA jelentése kiemeli, hogy míg a fosszilis energiahordozók piaca megérezte a koronavírus-világjárványt, addig a megújulók reziliensnek bizonyultak. Ezt példázza az is, hogy az ügynökség számításai szerint azokban az országokban, ahol a pandémia miatt jelentős szigorítások és korlátozások léptek érvénybe, átlagosan 15 százalékkal csökkent az áramigény.

Az IEA úgy véli, 

az igénycsökkenés egyes energiarendszereket 10 évvel előre repített az időben, olyan szél- és napenergia-mennyiséget generálva, amelyhez egyébként máskor sokkal nagyobb befektetésekre lett volna szükség.

A jelentés kitér egyebek mellett arra is, hogy a megújulók, köztük a vízenergia és a bioenergia, 2025-re beelőzhetik a szenet. 

Az IEA szerint a szél, a nap-, a víz és az egyéb megújuló energiaforrások a következő öt évben a világ villamosenergiatermelő-kapacitásnövekedésének 95 százalékát teszik majd ki. A jelentés kiemeli a napenergiát mint a legolcsóbb elektromosáram-forrást, ez lesz a változás mozgatórugója. A leginkább reális eshetőség az, hogy 2023 és 2025 között minden évben 130 gigawattal több napenergia-kapacitás jelenik meg a piacon, a legoptimistább várakozások szerint azonban ez felkúszhat egészen 165 gigawattra is évente. Utóbbi már a megújulók növekedésének 60 százalékáért lenne felelős.

2020 és 2025 között a számítások szerint megduplázódhat a szél- és napenergia-kapacitás.

Forrás: https://www.elobolygonk.hu/Klimahirek/Energia/2020_12_15/2024re_tobb_lehet_a_megujulo_energia_mint_a_fosszilis

Fotó: Pixabay