Újabb gazdaságlátogatások megyénkben
jún14

Újabb gazdaságlátogatások megyénkben

Június második hete igen mozgalmasnak bizonyult. Három középiskola diákjaival is eljutottunk egy-egy gazdaságlátogatásra. Szerencsére minden esetben szép időjárás volt, sem szél, sem csapadék nem zavarta utunkat és a gazdaságbemutatókat. Elsőként június 10-én, a Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola diákjaival látogattunk el Büdöskútpusztára, ahol megtekintettük az ökológiai gazdálkodásban nevelt mangalicákat illetve megkóstoltuk a belőlük készült ételeket. Másnap a Fáy András Görögkatolikus Közgazdasági Szakközépiskola csapatával látogattunk el a bodrogkeresztúri Borecet Manufaktúrába, ahol az ecetkészítés teljes folyamatát megismerték, és kóstolón vettek részt, ahol nem csak boreceteket, hanem almaecetet és szőlőlekvárokat is kóstoltak a fiatalok. Június 13-án az edelényi Szent János Görögkatolikus Gimnázium diákjaival tettünk egy remek utat Vizsolyba. Egészen közelről megismerkedtek a méhészeti teendőkkel, és finom fajta- és ízesített mézeket kóstoltak. Ezt követően még a Károlyi-bibliát is megtekintettük, egy nagyon érdekes előadás keretében, melyet a református templomban hallgattunk meg, sőt, még a hagyományos könyvnyomtatást is kipróbálták. Borecet Manufaktúra  Mézmúzeum  Bari Bio Mangalica...

Bővebben
Újabb gömöri jutalomhétvége
jún10

Újabb gömöri jutalomhétvége

“Fenntartható fogyasztási és életpályaminták népszerűsítése Borsod-Abaúj-Zemplén megyében” c. programunk részeként került megszervezésre június 6-8. között alkotópályázatunk második fordulójának díjazottjainak jutalomhétvégéje. A három napos hosszú hétvégének Gömörszőlős adott otthont.  Az Ökológiai Intézet által működtetett oktatóközpont volt a programok fő helyszíne. Az első napon elsőként a gyapjúfeldolgozás teljes vertikumával ismerkedtek meg a diákok a kártoló bemutatása során. Ezt követően a polgármester asszony a település illetve a gömöri térség kultúrális, néprajzi örökségét mutatta be a faluséta közben. Végül a vegyszermentes, talajkímélő gazdálkodás, valamint a gazdaságban tartott állatok bemutatása zárta a napi programot. Második napon az oktatóközpont részletes bemutatásával folytattuk,  mely a fenntartható falu példáját igyekszik bemutatni minden környezettudatos látogatónak. Olyan környezettudatosság és fenntarthatóság szellemiségében épült berendezéseket ismertettünk, melyek alkalmazása nem csak a környezeti terhelést csökkentik, de mindennapi kiadásainkat is mérséklik. Ilyenek a napkollektor, napelem, komposzt illemhely, természetes lebomlást hasznosító szennyvíztisztító rendszer, passzív ház, tömegkályha. Ezt követően a hétvége kézműves szakasza következett.  A korábban megismert gyapjúfeldolgozási módszert, a nemezelést próbálták ki a diákok. Ezt a hagyományosan kézi eszközzel történő csigatészta készítés követte. Mindkét tevékenység rávilágított arra, hogy a mai rohanó, gépesített világunkkal szemben milyen sok munkával jár egy csupán kézzel készült termék előállítása. A nap végén továbbra is a diákok közbenjárásával, elkészítettük közös vacsoránkat, ami ezúton krumplilángos volt, jó sok liszttel 🙂 Teli hassal végül kirándulást tettünk egy közeli dombra, ahol közösen megtekintettük a naplementét és Gömörszőlős látképét, majd naplemente után a kitartóbbakkal csillaglesre mentünk, szerencsére egy-két hullócsillagot is látva. Az utolsó nap fő eseménye a kincskereső volt. Két csapatra válva, két külön kincsesládát kerestek meg a fiatalok, közben furfangos kérdésekre keresve a választ, és újra bejárva a korábban megismert gömörszőlősi nevezetességeket.  A búcsúzás előtt, díjazva részvételüket az alkotópályázaton, a három napon szerzett élmények mellé ajándékcsomagot nyújtottunk át helyi termékekből. A hétvégén készült képek facebook oldalunkon tekinthetőek meg. A jutalomhétvége  a Svájci-Magyar Civil Alap (SMCA-2012-0287-Z) támogatásával valósult meg....

Bővebben
Különleges látogatás a vizsolyi Mézmúzeumban
máj23

Különleges látogatás a vizsolyi Mézmúzeumban

A Fáy András Görögkatolikus Közgazdasági Szakközépiskola két osztályával tettünk gazdaságlátogatást Vizsolyba, Molnár Gergely méhészetébe. Az időjárás kedvezett számunkra, a meleg időnek köszönhetően könnyen megfigyelhető volt a méhek szorgos munkája. Olyan, a laikus számára ismeretlen fogalmakkal ismerkedhettek meg, mely sokkal közelebb hozza a méhész szakmát a fiatalokhoz. Védőkalapot húzva közelről figyelhették meg a kaptárak felépítését, a különbséget dolgozó, here és királynő között. Egy váratlan eseménynek köszönhetően a zsongatást is élőben tapasztalták meg. A helyi általános iskola egyik fájáról épp aznap fogott be Molnár Gergely egy méhrajt, és azt áthelyezte egy kaptárba. A raj egyik felét belerázta a kaptárba, míg a másikat ugyanoda helyezte át, azonban zsongatással. Utóbbi azt jelenti, hogy a méhek maguk foglalták el a kaptárat, külső behatás nélkül. A zsongatást követően sok-sok kérdés felvetődésével folytatódott a méhészet bemutatása, láthatóan nagy érdeklődést váltottak ki a látottak. A méhészet látogatásának megkoronázásaként a mézek kóstolásával zártuk a napot. Mézmúzeum látogatás Képek megtekintése...

Bővebben
Gömörszőlősi jutalomhétvége
máj19

Gömörszőlősi jutalomhétvége

“Fenntartható fogyasztási és életpályaminták népszerűsítése Borsod-Abaúj-Zemplén megyében” c. programunk részeként került megszervezésre május 16-18. között alkotópályázatunk első fordulójának díjazottjainak jutalomhétvégéje. A három napos hosszú hétvégének Gömörszőlős adott otthont.  Az Ökológiai Intézet által működtetett oktatóközpont volt a programok fő helyszíne. Első napon a korábban a rendhagyó órákon megbeszélt témák közül a biogazdaság, helyi termék, élelmiszerek sokfélesége és talajvédelem témaköröket is érintettük. A zöldségeskertben a mulcsozás technikája került bemutatásra, valamint a körülötte lévő gyümölcsösben a hagyományos magyar fajtákat ismerhették meg a diákok. Állatok közül a magyar merinó juhval és szőke mangalicával találkozhattak. Előbbi gyapjából később nemezeltek is. A gyapjú feldolgozásának részleteit a kártolóban mutattuk be, mely igen különleges műhely a még ma is működő, több mint 100 éves gépeivel. Este egymás jobb megismerése érdekében egy közös Activity-t játszottunk, diákok, kísérő tanárok és a szervezők részvételével. A második nap egyik fő programja Gömörszőlős bemutatása volt. A polgármester asszony vezette körbe a csoportot, bemutatva a település épített értékeit, és rengeteg információt nyújtott a falu kulturális és gazdasági múltjáról, jelenéről, és a fejlesztésekről, melyek jövőjét meghatározzák.  Ebben jelentős szerepet játszik az Ökológiai Intézet oktatóközpontja, mely a fenntartható falu példáját igyekszik bemutatni minden környezettudatos látogatónak. A fiatalok a néprajzi- és mezőgazdasági gyűjteményeken keresztül ismerkedhettek meg a múlt eszközeivel, melyeket ismét használva feléleszthető a hagyományos és fenntartható vidéki gazdálkodás. A Református templomban Tompa Mihály munkásságának egy kevésbé közismert oldalával ismerkedhettek meg, ugyanis  neves költőnk református lelkész is volt. A kiállítások és galéria szabadon látogathatóak, így a diákok az étkezések utáni rövid pihenőket sem töltötték tétlenül, önszorgalomból is meglátogatták őket. A falu megismerése után az oktatóközpont közelebbi bemutatására került sor, mely egyben a szálláshelyet is biztosította. Olyan környezettudatosság és fenntarthatóság szellemiségében épült berendezéseket ismertettünk, melyek alkalmazása nem csak a környezeti terhelést csökkentik, de mindennapi kiadásainkat is mérséklik. Ilyenek a napkollektor, komposzt illemhely, természetes lebomlást hasznosító szennyvíztisztító rendszer, passzív ház, tömegkályha. Szombat délután közösen készültünk a vacsorára. Az estére tervezett kenyérlángos előtt krumplilángost sütöttünk, mely készítésében mindenki kivette részét, a krumplipucolástól a sütésig. Emellett kipróbálhatták a kézi csigatészta készítést is. Az utolsó napon kincskereső játék formájában tesztelhették tudásukat a diákok. Ebbe jól teljesítettek, meg tudták válaszolni a megelőző két nap során szerzett információk alapján a kérdéseket, így a célt is hamar megtalálták. Közben pedig újra végigjárták a kis falu nevezetesebb helyeit. A búcsúzás előtt, díjazva részvételüket az alkotópályázaton, a három napon szerzett élmények mellé ajándékcsomagot nyújtottunk át helyi termékekből. Gömörszőlős 2014. május 16-18. Képek megtekintése » A hétvégi program sikeresen zárult, egyedül az időjárás volt kellemetlen, az elhúzódó esőzés miatt, amit a programok sorrendjének átvariálásával sikerült ellensúlyoznunk. Hétvégi programunk a Svájci-Magyar Civil Alap (SMCA-2012-0287-Z) támogatásával valósult...

Bővebben
Kreatív alkotópályázati felhívás középiskolások részére
Már24

Kreatív alkotópályázati felhívás középiskolások részére

Egyesületünk ismét meghirdeti alkotópályázatát, a  Svájci-Magyar Együttműködési Program Civil Alapjának támogatásával megvalósuló program részeként. Alább olvasható az alkotópályázat teljes szövege, illetve a linkeken elérhető a pályázathoz szükséges tematikus segédlet, valamint a kiírás pdf formában. Alkotópályázat felhívása letölthető pdf formátumban itt. A teljes pályázat felhívása pdf formátumban. „Fenntartható fogyasztási és életpályaminták népszerűsítése Borsod-Abaúj-Zemplén megyében” A Svájci-Magyar Együttműködési Program Civil Alapjának támogatásával, a Zöld Akció Egyesület meghirdeti alkotópályázatának újabb fordulóját a fenntartható élelmiszer-termelés és fogyasztás témakörben B-A-Z megyei középiskolások részére. A pályázat során szabad stílusban, bármely művészeti ágban alkothatnak a nevezők.  A pályázati témához segítséget nyújt a Zöld Akció Egyesület által tartott rendhagyó tanóra, illetve az azokon kiosztott leporellók, melyek elérhetők az alábbi linken. Utóbbi segítségével az órán nem résztvevő diákok is megismerhetik a szükséges témaköröket: http://zoldakcio.hu/wp-content/uploads/Leporellok_PDF.pdf Néhány lehetséges példa, a teljesség igénye nélkül: rajz, festmény (ceruza, szén, tus, akvarell stb.) fotó, fotómontázs szobor (fa, plasztika, papírmasé, újrahasznosított anyagból készült installáció stb.) hímzés, gyöngyfűzés stb. Korábbi nyerteseink Nevezni egyénileg, vagy maximum 5 fős csapatokban lehet.   A pályaművek legnagyobb kiterjedése maximum 50 cm lehet. A legjobbnak ítélt alkotások készítői fenntarthatósági hétvégén (3 nap/2 éjszakás program, teljes ellátással) vehetnek részt Gömörszőlősön, ahol megismerkedhetnek az Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány fenntartásában működő oktatóközpont és mintagazdaság működésével, látogatást tehetnek a Keleméri Mohos-láphoz valamint kézműves foglalkozásokon vehetnek részt. (2014. június 6-8. közt kerül megrendezésre). A pályázaton Borsod-Abaúj-Zemplén megye középiskolásai vehetnek részt. A nyereményhétvége helyszínéről az alábbi linken olvasható és látható egy kis kedvcsináló: http://www.parasztwellness.hu/fenntarthato-falu   Beküldési határidő 2014. május 19. További információ és jelentkezés: Spéder Ferenc, Zöld Akció Egyesület 3525 Miskolc, Kossuth u. 13. tel: 46/508-700, 70/218-1993 email: spederferenc@gmail.com ill....

Bővebben