Őrzők: Közösen a természet védelméért
nov29

Őrzők: Közösen a természet védelméért

A Zöld Akció Egyesület és a Magyar Természetvédők Szövetsége ,,Őrzők” című közös kiállítása a természet sokszínűségéről, a természetvédelem ezer arcáról és a természetért harcolók mindennapos küzdelméről szól. A Zöld Akció Egyesület évek óta dolgozik együtt a Magyar Természetvédők Szövetségével, közös küldetésünk a természet egészének védelme és a fenntartható fejlődés megvalósulásának elősegítése. A kiállítás az ország, több, mint 15 helyszínére ellátogat. Miskolcon a Balázs Győző Református Líceumban látható 2016. november 28. és december 9. között. Európában körülbelül 200 ezer állat és növény faj honos. Ez más területekkel összehasonlítva szegénynek mondható, ugyanakkor a veszélyeztetettségi arány itt a legnagyobb. Európa emlősfajainak 42%-a, madárfajainak 43%-a, a lepkefajok 45%-a, az édesvízi halfajok 52%-a fenyegetett a kihalás által. A biológiai sokféleség csökkenését csak úgy lehet megállítani, ha csökkentjük a természeti erőforrások használatát és több teret hagyunk a természetes folyamatoknak. Ehhez át kell alakítanunk a termelési-fogyasztási rendszerünket és a különböző ágazatokba integrálni kell a természetvédelem szempontjait. A kiállítás jól mutatja, hogy bár Európa szerte számtalan különböző problémával állunk szemben a természetvédelem területén, mégis saját egyéni szintünkön mindannyian tehetünk a természet megóvásáért. A tablók között megtalálhatók Dr. Gyulai Iván és Molnár Antal magyarországi természetvédelmi munkáját bemutató anyagok is.   A kiállítás a következő városokban tekinthető még meg: Budapest, Vác, Solt, Győr, Szombathely, Őriszentpéter, Veszprém, Zamárdi, Drávafok, Szeged, Röszke, Tótkomlós, Túrkeve, Eger, Baktalórántháza, Debrecen. További információ: Zöld Akció Egyesület Demeter Zoltán, elnök 46/508-700, 30/479-3767 greenaction@greenaction.hu zoldakcio.hu Köszönjük az Európai Unió támogatását. A kiállítás tartalmáért a szervezők felelősek és az nem egyezik meg feltétlenül az Európai Unió véleményével. Az Európai Unió nem felelős az...

Bővebben
Gömörszőlősi jutalomhétvége
máj19

Gömörszőlősi jutalomhétvége

“Fenntartható fogyasztási és életpályaminták népszerűsítése Borsod-Abaúj-Zemplén megyében” c. programunk részeként került megszervezésre május 16-18. között alkotópályázatunk első fordulójának díjazottjainak jutalomhétvégéje. A három napos hosszú hétvégének Gömörszőlős adott otthont.  Az Ökológiai Intézet által működtetett oktatóközpont volt a programok fő helyszíne. Első napon a korábban a rendhagyó órákon megbeszélt témák közül a biogazdaság, helyi termék, élelmiszerek sokfélesége és talajvédelem témaköröket is érintettük. A zöldségeskertben a mulcsozás technikája került bemutatásra, valamint a körülötte lévő gyümölcsösben a hagyományos magyar fajtákat ismerhették meg a diákok. Állatok közül a magyar merinó juhval és szőke mangalicával találkozhattak. Előbbi gyapjából később nemezeltek is. A gyapjú feldolgozásának részleteit a kártolóban mutattuk be, mely igen különleges műhely a még ma is működő, több mint 100 éves gépeivel. Este egymás jobb megismerése érdekében egy közös Activity-t játszottunk, diákok, kísérő tanárok és a szervezők részvételével. A második nap egyik fő programja Gömörszőlős bemutatása volt. A polgármester asszony vezette körbe a csoportot, bemutatva a település épített értékeit, és rengeteg információt nyújtott a falu kulturális és gazdasági múltjáról, jelenéről, és a fejlesztésekről, melyek jövőjét meghatározzák.  Ebben jelentős szerepet játszik az Ökológiai Intézet oktatóközpontja, mely a fenntartható falu példáját igyekszik bemutatni minden környezettudatos látogatónak. A fiatalok a néprajzi- és mezőgazdasági gyűjteményeken keresztül ismerkedhettek meg a múlt eszközeivel, melyeket ismét használva feléleszthető a hagyományos és fenntartható vidéki gazdálkodás. A Református templomban Tompa Mihály munkásságának egy kevésbé közismert oldalával ismerkedhettek meg, ugyanis  neves költőnk református lelkész is volt. A kiállítások és galéria szabadon látogathatóak, így a diákok az étkezések utáni rövid pihenőket sem töltötték tétlenül, önszorgalomból is meglátogatták őket. A falu megismerése után az oktatóközpont közelebbi bemutatására került sor, mely egyben a szálláshelyet is biztosította. Olyan környezettudatosság és fenntarthatóság szellemiségében épült berendezéseket ismertettünk, melyek alkalmazása nem csak a környezeti terhelést csökkentik, de mindennapi kiadásainkat is mérséklik. Ilyenek a napkollektor, komposzt illemhely, természetes lebomlást hasznosító szennyvíztisztító rendszer, passzív ház, tömegkályha. Szombat délután közösen készültünk a vacsorára. Az estére tervezett kenyérlángos előtt krumplilángost sütöttünk, mely készítésében mindenki kivette részét, a krumplipucolástól a sütésig. Emellett kipróbálhatták a kézi csigatészta készítést is. Az utolsó napon kincskereső játék formájában tesztelhették tudásukat a diákok. Ebbe jól teljesítettek, meg tudták válaszolni a megelőző két nap során szerzett információk alapján a kérdéseket, így a célt is hamar megtalálták. Közben pedig újra végigjárták a kis falu nevezetesebb helyeit. A búcsúzás előtt, díjazva részvételüket az alkotópályázaton, a három napon szerzett élmények mellé ajándékcsomagot nyújtottunk át helyi termékekből. Gömörszőlős 2014. május 16-18. Képek megtekintése » A hétvégi program sikeresen zárult, egyedül az időjárás volt kellemetlen, az elhúzódó esőzés miatt, amit a programok sorrendjének átvariálásával sikerült ellensúlyoznunk. Hétvégi programunk a Svájci-Magyar Civil Alap (SMCA-2012-0287-Z) támogatásával valósult...

Bővebben